• Eckhart Erzsébet

A bizalom fogalma

Frissítve: aug 5

A bizalom egy, a hétköznapi nyelvben gyakran használt fogalom, el se gondolkodunk azon, mi mindenről is szól valójában…


A bizalom az emberi együttélésnek és társulási formának alapvető viszonyulása. A fogalom az utóbbi időben elsősorban a társadalomtudományok, a szociológia és a közgazdaság-tudomány érdeklődését keltette fel, de értelmezhető a biológia és a pszichológia területén is.


A társadalomtudósok vélekedése szerint a politikai vagy gazdasági siker a bizalom erősségén múlik, pl. a kölcsönösen előnyös csere, ami a piac kialakulásának alapja, feltétele az empátia, a másik ember szükségleteire való odafigyelés1, a bizalomra a „társadalmi tőke” kifejezés is használatos. A bizalom megtakarítja azt a sok időt, pénzt és energiát, amit a folyamatos kontroll és mindenfajta óvintézkedések emésztenének fel.


Francis Fukuyama, híres filozófus, közgazdász vizsgálatai szerint a másik emberbe vetett bizalom mintázata családban, csoportban, intézményekben, normákban, a társadalomban stb. koronként és kultúránként különböző lehet, aminek messzemenő következményei vannak az élet minden területén, beleértve pl. egy munkavállaló mindennapjainak lefutását [2]. A bizalom alapja személyes ismeretség esetén rendszerint egy tudott vagy érzett tulajdonság vagy tény (pl. lelkiismeretesség, jóindulat), ami vonatkozhat a másik személyre, de magára a kapcsolatra is (pl. szülő és gyerek közötti).


A bizalom mindig paradox jellegű, magában hordozza, hogy a bizonyosságérzés soha sem teljes, nem jelent végleges tudást. Az idegenek közötti bizalom tétje sokszor nagy, lehet akár az élet vagy az egészség, alapját a közös célok, elvek, értékek, és az ésszerű érdekkövetés és annak feltételezése biztosítja (pl. a buszvezető állása forog kockán, ha máshova visz) [1]. A társadalmi normák, szabályok, intézmények általi vezérlés mentesíti az egyént az együttműködés indoklása alól. Sorozatos csalódások esetén általános diszkomfort érzés lép fel, a viselkedés következményeinek előre jelzésére való törekvés sok pénzt és időt igényel. A bizalom paradox jellege az idegenek közötti vonatkozásban is megjelenik, a másiknak való teljes kiszolgáltatottság lehetősége miatt nem kívánatos, se nem lehetséges a bizalom teljes megerősítése.


A bizalomnak vannak kognitív aspektusai, ami a számítás-várakozás valószínűségi sémája, és a nem-kognitív aspektusai, ami a másik személy jóindulatának, igazság iránti elkötelezettségének, lelkiismeretességének és kompetenciájának feltételezése. A bizalom kognitív és nem kognitív rétegeinek kiegyensúlyozott dualitása, a másik személyre irányultsága, az őt kísérő belső állapot kettőssége más jelenségekhez hasonló, pl. amikor valakit szeretetre, vagy tiszteletre méltónak találunk [3]. Az egymást támogató érzelmi, morális és intellektuális mozzanatok összefonódnak, és önmagunkból kifordulva a tárgy felé vonzódunk anélkül, hogy, mint a félelem vagy a rajongó szerelem esetében, elveszítenénk a fejünket.  Létezik még nem kognitív, sőt nem is tudatos, reflektálatlan bizalom is, amit külső szemlélők érzékelhetnek ugyan, de az érintett személyben csak akkor tudatosul, ha már elveszett, illetve a róla való reflektálás is már megrendítheti (pl. a hitvesi hűségbe vetett bizalom), és a bizalomról, mely reflektált, tudatos döntés [3].


Küng az alapvető bizalmat és az alapvető bizalmatlanságot elméleti szinten közelíti meg, az élethez való legalapvetőbb hozzáállásnak tartja. Az alapvető bizalmatlanságban az ember alapvetően, de a gyakorlatban következetesen be nem tartható módon mond nemet a mind a világ, mind saját magának a valóságára, és elzárkózik tőle. Így annak számára, aki nem bízik, a valóság zárva van, az identitás helyett kétségek, értékesség helyett az értéktelenség, értelem helyett üresség gyötri, bizonytalanság, elveszettség, szorongás és kétségbeesés. Az alapvető bizalom ezzel szemben igent mond, így nyitottá tesz a valóságra, így lehetővé válik, hogy azt valódinak, egységesnek, értelmesnek, és értékesnek élje meg az ember. [4]


A bizalom fogalma visszaköszön a pszichológiai kötődés- és a traumakutatásban. Az anyával való korai kapcsolat az a minta, ami a babában rögzül, modellként szolgál későbbi, főleg társas kapcsolataihoz. Ez a minta sincs teljesen kőbe vésve, felülírható a későbbi tapasztalatok során, de ez egy elég nehézkes, sok energiát felemésztő folyamat. Az élet legkorábbi szakaszában az embert érő traumatikus események, erősen károsító gondozási stílus, elutasítottság, vagy akár egy anyától való szeparáció ahhoz vezethet, hogy az érintett személy bizalma másokban, és a dolgok jóra fordulásában gyökeresen megrendül, és a negatívnak megélt környezethez való alkalmazkodásként egy speciális biológiai-pszichológiai működésmód alakul ki. A kutatási eredmények szerint a nem bízó (szorongó) ember működésmódja hajlamos a szenzitizálódásra: túl erősen és negatívan reagál minden ingerre (válogatás nélkül), túlérzékeny, ezért rosszul visel mindent, elfordul, bezárkózik, figyelme lebeg (veszély feltételezése), nem is képes sem megfelelő módon odafigyelni, sem tanulni és alkalmazkodni, ami önrontó köröket tart fent. A bízni tudó ember viszont könnyen és jól kötődik másokhoz, és alapvetően habituációs tendenciákat mutat (könnyen hozzászokik új ingerekhez), figyelme jól működik, ezért miatt nyitott és tanulékony.


Küng szerint továbbá a bizalomnak és a hitnek is két fő aspektusa van. Az egyik a képesség, amit az ember hozott, ill. szerzett (például optimális korai gondozási körülmények, a gyerek szükségleteire érzékenyen reagáló anya vs. traumatikus feltételek), itt az ember meghatározottságáról lehet beszélni.  A másik a bizalom és a hit, mint feladat, mint tudatos döntés. A lefelemelőbb dolog „mégis” hinni és bízni, csalódások, ellenérvek, a meghatározottság dacára: tanulható, gyakorolható, de minden esetben a személyes döntést is igényel, ezért a személy szabadságának a bizonyítéka. Megfordítva: Nem hinni, nem bízni annyit jelent, mint károsítani a saját vagy mások jó működését, az erőforrások kihasználását, a család, ill. csoport együttműködését is, ugyanis a felnövekvő, bízó vagy nem bízó ember a későbbiekben maga meghatározóvá válik környezete számára.  A hit és bizalom ez a két aspektusa, a meghatározottság és a szabadság az emberi lét legmélységesebb tapasztalatát foglalja magában [4].



Hivatkozások:


1) Balázs Z. (2008). Bizalom és bizalmatlanság. Vigilia 10, 731-738.

2) Fukuyama, F. (1997). A társadalmi erények és a jólét megteremtése. Európa Kiadó, Budapest.

3) Balázs Z. (2002). A bizalom fogalma. Századvég 24, 27-48.

4) Küng, H. (1987). Existiert Gott, Deutscher Taschenbuch Verlag GmbH & Co. KG., München. 490-528.

  • White Facebook Icon