A vallásosság és a testi-lelki egészség – áttekintés

Frissítve: 2020. aug 5.

Amikor a vallásosságról beszélek, nem véleményezem annak igazságtartalmát, se nem foglalok állást Isten létét vagy nemlétét illetően, mivel ez abból a szempontból, amiből itt ezt a kérdést megközelíteni szeretném irreleváns, sőt kontraproduktív lenne. A vallásosság tudományos szempontból egy tisztán emberi jelenség, ha gyógyít, azt az emberek generációinak összegyűlt és felduzzadt bölcsesség- és tapasztalatcseppecskéi teszik, ha megbetegít, azt pedig azért, mert az emberi gyarlóság, sérültség torzítja el a saját vallását, vetít ki Istenre és a neki tulajdonított törvényekre mindenféle borzasztó dolgot. A vallásos hit kérdése egy teljesen másik téma, annak lényege az a kapcsolat, illetve a bizalom, bízni Valamiben, Valakiben, akiről a benne bízó személy nem tudhatja teljes bizonyossággal, hogy létezik, mégis egész életét alárendeli Neki, nagy bátorság. Butaságnak nem mondható, ugyanis Isten nemlétében se lehet biztos senki, sőt bizonyos szempontból Isten nemlétében hinni, és aszerint élni is bátorság, szintén rizikós. De ez egy másik történet.

A vallásosság egy különleges, sokszínű jelenség, definiálásával, operacionalizálásával, tehát azzal a kérdéssel, hogy hogyan vizsgálható tudományosan, tehát tehető mérhetővé egy-egy eleme már sokféle probléma merül fel, és a vizsgálni kívánt tényező mérésének validitása és megbízhatósága is sok esetben kérdéses. Vannak kutatók, akik a vallás közvetlenül megfigyelhető, és ezzel mérhető hatásait, tehát bizonyos viselkedéseket mérnek, mások a mögötte álló érzelmeket és értékeket is vizsgálják, de sokan dolgoznak a vallási hovatartozás, a vallásgyakorlás, és a vallási közösséghez tartozás fogalmával is [1], mivel a vallásosság egészségre gyakorolt hatásának vizsgálatakor ezek a szempontok bármelyike felmerülhet. További problémát jelent, hogy azon túl, hogy a vallásosság egy igen sokszínű, sokfaktoros jelenség, amit valójában csak nagyon sok változóval lehetne körül járni, egy-egy mutató rendszerint kevésnek bizonyul. A kutatók ráadásul főleg a nagy nyugati vallásokat vizsgálják, kevésbé veszik figyelembe az egyéb, pl. a keleti vallásokat és az Iszlámot [2].

További probléma, hogy a vallásosság és az egészség összefüggésének vizsgálatakor (mint egyébként általában a táplálkozás és életmód és az egészség kapcsolatáról szóló kutatások esetében is), az ok-okozati kérdés is gyakran tisztázatlan marad. Sok súlyos beteg például betegségével, szenvedésével szembesülve keres a vallásosságban, illetve spiritualitásban útmutatást és vigaszt [3], ezért ezeknél a csoportoknál a vallásosság és egészség összefüggését vizsgálva a rosszabb egészség erősebb vallásossággal jár, miközben ennél a csoportnál a vallásosság mélysége pont a betegség miatt nem jár több egyéb, a kutatás szempontjából mérhető aktivitással a vallás gyakorlása területén, ami a vizsgálatok eredményeinek értékelését és értelmezését tovább bonyolítja. Az ok-okozati viszonyok, illetve több, az eredmény szempontjából releváns hatás keveredése miatt találnak a kutatók ilyen vizsgálatoknál ún. „fordított U” alakú összefüggéseket, tehát például olyasmit, hogy a kapott grafikon szerint az erősebb vallásosság egy szintig jobb egészségi állapottal jár együtt, majd a görbe ismét lefele hajlik, a még erősebb vallásosság már rosszabb egészséggel jár.

A vallásosság differenciáltabb megközelítéseinek egyike a vallásos orientációkat vizsgálva megkülönbözteti az intrinsic és az extrinsic módon vallásos embereket, előbbieknél a vallásosság mélyen átélt és megvalósított életfelfogás, utóbbiaknál inkább eszköz bizonyos, elsősorban személyes és szociális célok elérésére [4]. Harmadikként megkülönböztetik a quest orientációt, amely egy nyitott, kereső attitűdöt jelent [5]. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy csak az intrinsic vallásosság függ össze a lelki egészség magasabb szintjével, sőt, az extrinsic vallásosság negatívan korrelál vele, a kérdő orientáció pedig vegyes eredményeket mutat [6]. További, vallásos orientációkat mérő kérdőív a Kritika utáni vallásosság-skála [7], mely a valláshoz való viszonyulás két alapvető dimenzióját méri, a transzcendens elutasítását, ill. elfogadását, másik a vallásos kijelentések, iratok szó szerinti, ill. szimbolikus értelmezését, így széles körben használható különböző vallások követőinek vizsgálatakor. Egy fiatalokon végzett vizsgálat szerint középiskolásoknál a templomba járás gyakorisága és a transzcendens elfogadása, egyetemistáknál a vallásos kijelentések szimbolikus értelmezése járt jobb lelki egészséggel [8].

A vallásosság és a testi, ill. lelki egészség összefüggését vizsgáló kutatók közül a valláspszichológia egyik ismert képviselője, Koenig több betegségcsoportot, depressziót [9], rákot [10], szorongást [11], és öngyilkosságot [12] vizsgálva vallásos embereknél csökkent kockázatot talált. Idősebb, 65 év feletti betegek adatait elemezve azt lehetett kimutatni, hogy azok, akik számára a vallás fontos, feleannyi időt töltöttek kórházban, mint a nem vallásosak [13]. Koenig és munkatársai10 ezen kívül a vallásosság és lelki egészség témájú kutatási eredmények vizsgálatakor konzisztensen negatív összefüggéseket találtak többek között a depresszióra, szorongásra, pszichózisra, alkohol-és drogfogyasztásra vonatkozólag is. A vallásosság egészségvédő szerepének hátterében többek között a következő faktorokat azonosították [10]: Fejlődést segítő tényezők (A vallásos szülők a gyereknek biztonságosabb érzelmi hátteret nyújtanak, normáik egészségvédőbbek, stb.), stresszkeltő életesemények az énre nézve kevésbé fenyegető kognitív kiértékelése (pl. a magasabb önértékelés a lét alapvető értékelése kapcsán, az erősebb kontroll miatt, vagy a szenvedés önmagában való értékelése miatt). Az erőforrások biztosítása (utasítások, értékek, szociális támogatás, segítő magatartás), szocioökonómiai státusz javulása a szorgalom, munkavégzés miatt, a vallásos megküzdés problémaorientáltsága pedig az aktív stratégiák és a bizalom erősítésén keresztül járulnak hozzá szerinte az egészségesebb élethez.

Dull és Skokan modelljében a vallásosság egyrészt közvetlenül az egészségmagatartáson keresztül (életmód, stressz csökkentés, elégedettség, belső béke támogatásán keresztül, másrészt közvetetten az értelemadáson és a hit a kontrollra, reményre, önértékelésre, optimizmusra kifejtett hatásán keresztül támogatja a pozitív stresszkezelést, és fejt ki pszichoneuroimmunológiai hatást, ami elősegíti a testi és lelki egészség fenntartását, a betegségekből való gyorsabb felépülést és a hosszabb életet2. Egyes kutatók a vallásosságnak az egészségre gyakorolt pozitív hatásával kapcsolatban több közvetítő tényezőt részletesebben is tárgyalnak, ill. vizsgálnak. Ilyenek a valláshoz kötődő pozitív érzelmek, mint a hála, áhítat, remény, tisztelet és csodálat [14]. A hála pl. azon túl, hogy önmagában pozitív érzelmi állapot valami miatt, amit kaptunk, aktív viszonzásra is indít, így erkölcsi, tehát az emberi kapcsolatokat pozitív irányba befolyásoló funkciója van [15].

A társas támogatás közismerten egészségvédő szerepén túl a vallásos közösség által kifejtett társas támogatás, a csoport iránti elkötelezettség és személyes kapcsolatok ápolása ugyancsak egy közvetítő tényező lehet [16] a vallásosság és a jobb testi-lelki egészség összefüggésben is. A stresszel való vallásos megküzdés pozitív formái az Isten iránti bizalmon és hiten alapulnak, ilyenek a stressz formáinak pozitív átértelmezése, az Istennel való együttműködés, mint a kontroll formája, akár aktivitás, akár belenyugvás formájában, a vigasz keresése Istenben, a vallásos figyelemelterelés (pl. súlyos életesemények, veszteségélmények által kiváltott krízisállapotban megóvhat valakit a teljes összeomlástól), vigasz és megerősítés keresése, ill. nyújtása a vallási közösség tagjaitól. Életviteli kérdésekben való elakadás esetén iránymutatás keresése vagy akár gyökeres változtatás, konfliktusokban pedig a vallásilag motivált kibékülés, ill. megbocsájtás, ami a félelemtől és a haragtól szabadít meg [17], és már-már menthetetlen emberi kapcsolatokat állít többé-kevésbé vissza. A vallásosság egészségvédő hatásával összefüggésben meg kell említeni a koherencia fogalmát is, ami annak átélése, hogy a velünk történő események értelmesek, és bizalom abban, rendelkezünk a kihívások megoldására alkalmas eszközökkel, legyenek azok belső készségek, vagy külső segítség. A koherencia és az észlelt egészség, főleg a lelki egészség összefüggését mutatta ki egy összefoglaló tanulmány, a reziliencia, tehát a képesség súlyos, akár krónikusan patogén helyzetek dacára a testi-lelki egyensúly fenntartására, és a pozitív szubjektív egészség növekedését találták kortól, nemtől, nemzettől és kutatási dizájntól függetlenül. A koherenciának az egészség magyarázatában moderáló, mediáló szerepe van, de nem magyarázza azt kizárólagosan [18].

A vallások sok esetben egészségesebb életmódot írnak elő híveik számára, rendszeres böjtöt vagy visszafogottságot, vagy tartózkodást élvezeti cikkek fogyasztását illetőleg (dohányzás, alkohol), testmozgást, vagy konzervatív szexuális életet, de előírhatnak pl. heti egy pihenőnapot is. Így pl. a viszonylag szigorú előírások miatt az adventistáknál egy sor betegség kockázata jelentősen csökkent [19]. A vallások rendelkeznek egy sor olyan technikával is, melyek alkalmasak arra, hogy akár preventív módon, akár akut „baj” esetén a stressz a testre ható káros hatását enyhítsék, ilyenek pl. a meditáció, éneklés, ima. Ezek a technikák, melyek a tartalmi és a társas kontextus által mediált hatásaikon túl, a légzésszám szabályzásával a központi idegrendszerre is hatnak, a bolygóideg tónusát fokozva relaxáló hatásúak, és ezzel kímélik a szív és érrendszert [20]. Az éneklés, főleg a közös, ugyan emiatt az ok miatt vallási kontextus nélkül is egészségvédő hatású.

A vallásos egészségre való hatásának témájával foglalkozva nem szabad eltekinteni attól sem, hogy a vallásosságnak léteznek megbetegítő, patológiás formái, ill. következményei is, így pl. a társas kirekesztettség következményei, érzése olyan embereknél, akik életmódjukban nem tudnak megfelelni vallásuk normarendszerének, vagy a szigorú erkölcsi előírásokhoz mérten érzik magukat értéktelennek. Előfordul, hogy az Isten mindenhatóságába vetett hit túlhangsúlyozása a belső kontroll hiányához, passzivitáshoz vezet, vagy, hogy a vallási tanítások nyomán a bűn elkövetésétől való félelem, szégyen vagy bűntudat válik egyes emberek esetén dominánssá [6]. Frielingsdorf a vallásos emberek istenképét vizsgálva gyógyító és megbetegítő istenképeket is talált, megbetegítők a következők: A kérlelhetetlen bíró, aki minden hibát szívtelenül megtorol, az Isten, aki nem életet, hanem halált okoz, a könyvelőisten, aki az ember összes hibáját automatikusan regisztrálja, és számon kéri a nagy végelszámolásnál, és a teljesítményisten, aki számára az ember annyira értékes, amennyit teljesít. Ezekkel szembe helyezhetők gyógyító istenképek: A teremtő Isten képe, a Jó Pásztor, aki szeretetben kíséri az életet, az anyai vonásokkal felruházott, az irgalmas, jószívű, és az emberi szenvedést magára vállaló Isten [21].

Magyarországon a SOTE magatartástudományi Intézetének munkatársai 2002-ben átfogó reprezentatív vizsgálatot végeztek [22], melyben több kérdéssorozat foglalkozott a vallásosság, ill. a testi és lelki egészség kérdésével. A kutatás pozitív összefüggéseket talált az előző évben kiesett munkanapok száma, ill. a munkaképesség csökkenés szubjektív megítélése (egészségi mutatók), és a vallásos magatartásformák között: A vallásukat rendszeresen, egyházban gyakorlók a vizsgált személyek nem, vagy kevésbé vallásos részénél kevesebb napot töltöttek munkaképtelenül, és kevésbé csökkent munkaképességük is. Egy vizsgálatban, mely elsősorban Magyarországon lezajló társadalmi változásokra koncentrált, a társadalmi tőke egyéni szinten való vizsgálata során a bizalom, a kölcsönösség és a társas támogatás kapcsolatát vizsgálták az egészségi állapottal és az életminőséggel, a nemi különbségeket is figyelembe véve, azt találták, hogy általánosságban a koherencia, az élet értelmébe vetett hit bizonyult a leginkább egészségvédőnek. A bizalom mértékét itt „Az emberek általában aljasak és önzők” kérdéssel mérték [24] (MATEJU 2002), ez volt Magyarországon a megyék, kistérségek közötti egészségi különbségek, és a halálozás legbiztosabb előrejelzője [23].

Forduljon szakembereinkhez!

Eseményeink

Rendszeresen szervezünk rendezvényeket, workshopokat, csoportos konzultációkat, melyek szintén segíthetnek a krónikus betegségekben szenvedők számára. A következő eseményeink itt tekinthetők meg: Események

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre a frissített információkhoz.

Hivatkozások:

1. JARVIS, G. K, NORTHCOTT C. (1987). Religion and differences in morbidity and mortality. Social Science and Medicine, 25, 813-824.
2. DULL, V. T., SKOKAN, L. A. (1995). A cognitive model of religion’s influence on health. Journal of Social Issues, 51, 49-64.
3. MUSICK, M. A., KOENIG, H.G., LARSON, D. B., MATTHEWS, D. (1998). Religion and spiritual beliefs. In: Holland J. C. (ed.) Psycho-oncology. New York: Oxford University Press, 780-789
4. ALLPORT, G. W., ROSS, J. M. (1967). Personal religious orientation and prejudice. Journal of Personality and Social Psychology 5, 423-443.
5. BATSON, C. D., SCHROENRADE, P. A. (1991). Measuring Religion as Quest: 1) Validity Concerns. Journal for the Scientific Study of Religion, 30:4, 416-429.
6. MARTOS T., KÉZDY A. (2007). Vallásosság, lelki egészség, boldogság. In: HORVÁTH-SZABÓ K. (szerk.) Vallásosság és személyiség. PPKE BTK, Piliscsaba, 51-83.
7. HUTSEBOUT, D. (1996). Post-Critical Belief: a new approach to the religious attitude problem. Journal of Empirical Theology, 9, 48-66.
8. KÉZDY A., MARTOS T., URBÁN SZ., HORVÁTH-SZABÓ K. (2010). A vallásos attitűdök, a megküzdési módok és a lelki egészség összefüggései serdülő- és fiatal felnőttkorban. Mentálhigiéné és Pszichoszomatika., 11, 1, 1-16. Akadémiai Kiadó, Budapest.
9. KOENIG, H. G.: Depression. In: KOENIG, H.G. (ed.): Handbook of Religion and Mental Health. Academic Press, 1998. 119-135.
10. KOENIG, H. G., MCCULLOUGH, M. E., LARSON, D. B. (2001). Handbook of Religion and Health. Oxford University Press.
11. KOENIG, H. G.: ANXIETY. In: KOENIG, H.G. (ed.): Handbook of Religion and Mental Health. Academic Press, 1998. 144-153.
12. KOENIG, H. G.: Suicide. In: KOENIG, H. G., MCCULLOUGH, M. E., LARSON, D. B. (2001). Handbook of Religion and Health. Oxford University Press, 136-143.
13. TAHY Á. (2002). Hit és gyógyítás. BÁNLAKY É., KARCZUB GY. (szerk.): Pszichológusok és teológusok a szenvedésről. Faludi Ferenc Akadémia és Katolikus Pszichológusok Baráti Köre, Budapest.
14. EMMONS, A. R. (2005). Emotion and religion. In PALOUTZIAN, R. F., PARK, C. L. (szerk.), Handbook of the psychology of religion and spirituality. Guilford Press, New York, 235-252.
15. McCULLOUGH, M. E., KILPATRICK, S. D., EMMONS, R. A., és LARSON, D. B. (2001). Is gratitude a moral affect? Psychological Bulletin. 127. 249-266.
16. GEORGE, L. K., ELLISON, C. G., LARSON, D. B. (2002). Explaining the relationships between religious involvement and health. Psychological Inquiry, 13, 190-200.
17. PERGAMENT, K. I. (1997). The psychology of religion and coping. Theory, research and practice. Guilford Press, New York.
18. ERIKSON, M., LINDSTRÖM, B. (2006). Antonovsky’s sense of coherence scale and the relation with health: a systematic review. J. Epidemiol Community Health, 60. 376-381.
19. BERKEL, J.-F. DE WAARD. (1983). Mortality pattern and life expectancy of Seventh-day Adventists in the Netherlands. International Journal of Epidemiology, 2, 455-459.
20. BERNARDI, L., SLEIGHT, P., BANDINELLI, G., CENCETTI, S., FATTORINI, L., WDOWCZYC-SZULC, J., LAGI, A. (2001). Effect of rosary prayer and yoga mantras on autonomic cardiovascular rhythms: comparative study. BMJ 323 : 1446.
21. FRIELINGSDORF, K. (2007). Istenképek. Ahogy beteggé tesznek – és ahogy gyógyítanak, Szent István Társulat, Budapest.
22. KOPP M., KOVÁCS M. E. (szerk.) (2006). A magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó, Budapest.
23. SKRABSKI Á. (2003). A társadalmi tőke és a középkorú halálozás összefüggései. Corvinus Kiadó, Budapest.
24. MATEJU, P. (2002). Social capital: Problems of its conceptualization and measurement in transforming societies, In: Proceedings of Conference on social Capital: The Challange of International Measurement, London, 25-27 Sept 2002, OECD.