Együttműködő Kommunikáció a bizalom helyreállítására, felépítésére

Frissítve: 2020. aug 5.

Az Együttműködő – régebbi nevén Erőszakmentes – Kommunikációt (EMK) Marshall Rosenberg amerikai pszichiáter és pszichológus fejlesztette ki. Alapvető tétele, hogy nincs semmi, amit az emberek jobban élveznénk annál, mikor önként és szívesen járulhatunk hozzá mások jóllétéhez, de a nevelés hatására ez a képesség átadja a helyét egy ítélkező, intoleráns, a másik ember érzéseit, szükségleteit figyelembe nem vevő, erőszakos viselkedéses és kommunikációs stílusnak, aminek az eredményeként mindegyik fél veszít.

A módszer célja, hogy az emberek nagyobb együttérzéssel és világosabban (kevesebb félreértéssel) tudjanak kommunikálni egymással. Az EMK-nak két fókusza van: az egyik az empátia, vagyis a másikra való együtt érző odafigyelés, a másik az őszinte önkifejezés, melynek célja a másik ember odafigyelésének és együttérzésének a felkeltése. Az EMK alapja a gondolat, hogy az emberek alapvetően jók, és minden emberi megnyilvánulás egy alapvető szükséglet kielégítésére tett kísérlet. Konfliktusok akkor keletkeznek, ha az emberek nem ismerik fel egymás valódi szükségleteit, vagy ha szükségleteik nincsenek összhangban, ill. valamelyik fél számára elfogadhatatlan a mód, ahogy a másik a saját szükségletét kielégíteni próbálja.

Az EMK szempontjából sem a „jó”, sem a „rossz”, mint jelző, értelmezhetetlen, és minden más értékítélet is, akár emberre, akár szándékra vagy cselekedetre vonatkoztatva használná is valaki, ezek ugyanis mind valamiféle erőszak kifejeződésének módjai. Bármit is követett el valaki, minden ember és minden emberi szükséglet tiszteletreméltónak tekintendő, kulcsgondolat, hogy az emberek egymás életét gazdagíthatnák, gazdagíthatják, ha ismerik egymás valódi, tiszteletre méltó szükségleteit.

Az EMK-ban a sakál az erőszakos, a másik személyét, érzéseit és szükségleteit semmibe vevő kommunikációs stílusnak a megtestesítője, a zsiráf, a nagyszívű állat pedig az együtt érző kommunikációnak, van sakál-, ill. zsiráfnyelv, sakál, ill. zsiráffül is. A módszer pontosan ki van dolgozva, elemekre, lépésekre bontva, amik elsőre kicsit erőltetettnek tűnnek, de amikbe érdemes belemerülni, mert csak a részletek megértése és gyakorlása során bontakozik ki az elmélet hétköznapi helyzetekben való konkrét alkalmazásának a módja és lehetősége. Az EMK alkalmazásának nem feltétele, hogy a kommunikációs partner is tudjon és/vagy akarjon erőszakmentesen kommunikálni.

Az EMK nemcsak személyes konfliktusok megoldására alkalmas, sikeresen alkalmazták már a mediáció eszközeként háborús konfliktusok megoldására is a következő országokban: Ruanda, Burundi, Nigéria, Malajzia, Indonézia, Srí Lanka, Kolumbia, a Közel-Kelet, Szerbia, Horvátország és Írország. A módszer a helyreállító igazságszolgáltatásban is használják, amikor is a tettesek és áldozataik találkoznak a gyógyulás és megbékélés érdekében. Izraelben több EMK alapon működő iskola is létezik.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Erőszakmentes_kommunikáció

Létezik egy 4 részes youtoube video sorozat, amin maga Marshall Rosenberg vezeti be a nézőket az EMK-ba, javaslom (nem csak egyszeri) megtekintésre:

Első rész:

Második rész:

Harmadik rész:

Negyedik rész:

Forduljon szakembereinkhez!

Személyre szabott táplálkozási és életmód protokoll kidolgozásához forduljon szakembereinkhez.

Eseményeink

Rendszeresen szervezünk rendezvényeket, workshopokat, csoportos konzultációkat, melyek szintén segíthetnek a krónikus betegségekben szenvedők számára. A következő eseményeink itt tekinthetők meg: Események

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre a frissített információkhoz.

Megosztás

Friss bejegyzések