• Eckhart Erzsébet

Megmagyarázhatatlan testi tünetek – amikor nem elég csak a táplálkozást megváltoztatni

Frissítve: aug 5

A testi és lelki működés zavarainak okait a különböző tudományágak képviselői más-más helyeken keresik, a paleolit táplálkozás követői elsősorban a táplálkozás és az életmód körülményeiben, az evolúciós programtól való eltérésben. A paleo jellegű táplálkozási irányzatok az emberek legnagyobb részének embernek segítenek, hosszú, kilátástalan betegségek lefolyását állítják meg. Mégis vannak, akiknek az áttérés során nem javul eléggé az állapota, újabb és újabb biológiai szempontok merülnek fel, amik a tüneteket magyarázzák, egyéni érzékenységek, krónikus betegségek, előfordul, hogy hosszú kísérletezgetés, újabb anyagok elhagyása, vagy éppen pótlása hozza meg a várt eredményt, de van, hogy nem segít eléggé. Nagyon sok ember viszont hagyományosan táplálkozik, mégis elég hosszú ideig relatív jó egészségi állapotban van…



A stresszrendszer és az alkalmazkodás


Az ember evolúciósan kialakult reakciómintázata a fenyegetésre a közvetlen fizikai túlélés érdekében a harcra vagy menekülésre, bizonyos esetekben energiatakarékos, mozdulatlan nyugalmi helyzetben maradásra készít fel. A magas vércukor- és vérzsírszint az agy és az izmok gyors működését teszi lehetővé, a tág pupilla,


az alacsony szenzoros ingerküszöbök a pontos érzékelést. A vérkeringés eloszlása (az agy, szív, vázizmok több vért, a bőr, gyomor-bélrendszer és a kiválasztás kevesebbet kap) szintén azt szolgálja, hogy a szervezet a pillanatnyi fizikai túlélésben minden erőforrását fel tudja használni, akár a növekedési, regenerációs és reprodukciós funkció felfüggesztése árán is, a vér alvadékonyságának a növekedése egy esetleges megsebesülés esetén fellépő vérveszteséget csökkenti. Mindez nem okoz egészségi problémát, ha a szervezet időközönként regenerálódni tud.


Voltak és vannak azonban háborús időszakok, súlyos, elhúzódó természeti csapások, de tartósan elnyomott néprétegek, és több generációt egymás után érintő rossz szociokulturális helyzetben élők életkörülményei miatt is célszerű lehet az érintettek számára a megbízhatatlan, ellenséges világhoz tartósabban alkalmazkodni, akár a fiziológiai egyensúly viszonylagos felborulása és egy sor olyan betegség és tünetcsoport kialakulása ellenére is, melyek a várható élettartamot akár 15-20 évvel is rövidítik.


A stresszrendszer képes korán, akár a magzati életben programozódni, sőt, a legújabb kutatások alapján feltételezhető, hogy egy ellenséges világhoz, megbízhatatlannak tartott emberekhez való alkalmazkodás értelmében epigenetikailag (gének öröklött ki-, vagy bekapcsolt állapota) vagy genetikailag is kódolt módon megjelenhetnek az embernél speciális működésmódok. Sajnos pl. az anyától való korai elszakadás egyetlen alkalmát is életveszélyes fenyegetettségként élheti meg egy baba, ami idegrendszeri változások és tanulási folyamatok révén egy kiszámíthatatlan világhoz való maradandó alkalmazkodást okozhat [3], ami többek között egy tartós, ún. szenzitizáló működésmódban is megnyilvánulhat.



Habituáció/szenzitizáció


A tanulás, alkalmazkodás legelemibb formája a habituáció és a szenzitizáció, a folyamat, ami során egy ismétlődő ingerre az élőlény egyre gyengébben, ill. egyre erősebben reagál, ennek értelme az ismerős és az új ingerek megkülönböztetése, a veszélytelen ingerek kiszűrése. Sok pszichoszomatikusnak tekintett beteg erős, általános szenzitizációs működésmódot mutat, nem bírja a hangokat, szagokat, szervezete sok természeti és vegyi anyagra érzékeny vagy akár allergiás, ehhez gyakran társul fibromialgia (krónikus izomfájdalom) vagy más fájdalomszindróma, túlérzékeny gyomor-bélrendszer, pszichés problémák. Kapcsolatuk a hagyományos orvoslással kölcsönösen frusztráló, gyakran hipochondriával vádolják őket, és, bár nincsenek látványos laboreltéréseik, szenvednek, segíteni nem nagyon lehet rajtuk.


Az embert fenyegető legsúlyosabb stresszt a veszteségek (házastárs, gyermek, munkahely) okozzák, ezeket gyakran követik pszichoszomatikus betegségek, megjelenésük valószínűségét a klinikai szakirodalom szerint a korai életszakaszban átélt veszteség fokozza. Ez a működésmód annyira alapvető és meghatározó, hogy gerinces modelleken vizsgálhatók. Majmoknál a korai anyamegvonás hasonlít az intézetben nevelt gyermekekéhez: kezdeti tiltakozás, kétségbeesés, majd aktivitáscsökkenés, lehangoltság, reményvesztettség után a harmadik szakaszban egy újjáéledés, válogatás nélküli ragaszkodás minden lehetséges kötődési személyhez [4]. Anyjuktól szeparált patkánykölykök először hangokkal tiltakoztak, majd erős viselkedéses gátlást mutattak, a fiziológiás mintázat az energiakonzerválás (tartós anyahiány) és az élénk aktivitásra (lehetséges vészhelyzet) való felkészülés elemeit tartalmazta: mozgások lelassulása, szívritmus és testhőmérséklet csökkenés, emelkedett kortikoszteron szint.


Egy rendkívül érdekes vizsgálatban majdnem újszülött patkányokat, melyek egyik része az anyánál maradt, másik része szeparálva volt, fájdalomingernek (sóinjekció) tettek ki [5]. Az anyánál maradt kispatkányok alig adtak kortikoszteron választ a sóoldatra, a szeparáltak viszont erős kortikoszteron és ACTH (adenokortikotrop hormon) választ adtak az eleve magas szint ellenére. Patkányoknál egyetlen szeparáció élethosszig tartó megváltozott működésmódot okozott.


Mind állatoknál, mind embereknél van egy korai, az anya intenzív jelenlétével, gondoskodásával jellemezhető időszak, melyet stressz szempontjából hiporeszponzív (csökkent válaszkészséggel jellemezhető) periódusnak nevezik. Ez azt jelenti, hogy a gyerek az anya gondoskodó jelenlétében csökkenti a kortizolszintjét (ehhez pozitív érzelmi állapot társul), emiatt az őt ilyen állapotban érő ingerek miatti, egyébként normális kortizolszint emelkedés alacsonyabb mértékű, így az új ingerek számára nem kellemetlenek, hanem kellemesek és pozitívak. Így védi magát a szervezet a magas kortizolszint károsító hatásától, pl. a hippocampus sérülése miatti cirkadián ritmus zavarok (ez áll feltételezhetően az ún. „bagoly típusosság” mögött, amihez a kortizolszint napközbeni változásának eltérő mintája is társul), emlékezet funkcióinak sérülései, ugyanakkor utat nyit az örömteli tanulás, alkalmazkodás lehetőségének. Ez a periódus gyerekeknél kb. 4 éves korig tart [6]. Óvodában végzett vizsgálatok alapján rosszabb minőségű szülői gondozás esetén a kortizol mért szintje magasabb, a gyerek kevésbé kompetensek, kevésbé képesek negatív érzelmeiken uralkodni, agresszívabbak, társaik gyakran el is utasítják őket.


A gyermekkori szeparáció és a felnőttkori gyászreakció szakaszainak lefolyása egyébként feltűnően hasonlít, mindkettőben hiányzik az érzelmek, viselkedés, és fiziológiai funkciók normális szabályzása [7]. Az elszakítottságot tehát nemcsak pszichológiai szinten éli át az ember, hanem zsigeri szinten is. Egy későbbi veszteségélmény felelevenítheti az egykor megélt veszteséget, és a fiziológiai válaszokat, melyek az alvás, étvágy, kardiovaszkuláris, endokrin, vagy immunológiai zavarok formájában jelentkeznek. A korai anya-gyerek kapcsolat minősége és folytonossága ezért nemcsak a gyermek növekedését és fejlődését határozza meg, hanem a későbbi betegségekre és stresszindukált patológiákra való hajlamát is. Külső ingerek az anya védelmező jelenlétében nem fenyegetők, nem okoznak stresszreakciót, elhagyott, kiszolgáltatott állapotban viszont azok, pontos érzékelésük fontosnak tűnik, ezért az idegrendszer felerősíti őket [5]. Úgy tűnik, a védelem, gondoskodás átélése, a bizalommal jellemezhető lelki és fiziológiai állapot az ingerek kognitív feldolgozásától függetlenül is a hozzájuk való alkalmazkodásra, nyitottságra készít fel, a kiszolgáltatottság élménye pedig arra, hogy fenyegetőként értelmezzék őket.


Az anyák időleges vagy tartós fizikai és/vagy lelki elérhetetlensége egyébként nem jelenti azt, hogy ők nem akarnának babájuknak minden jót, a háttérben állhat testi vagy pszichés betegség, politikai vagy gazdasági, vagy egyéb kényszerhelyzet, de a csecsemőgondozásról alkotott téves elképzelés is. A már kialakult működésmód gyakran élethosszig megmarad, sőt mintaként érintheti a következő generációt, bár a körülményektől függően romlás vagy javulás is tapasztalható. Az ún. szenzitizáló emberek állapota egyébként is erősen függ az aktuális körülményektől, meleg, elfogadó, jó légkörű környezetben jól tudnak lenni, pl. ilyen munkahelyen kiemelkedő teljesítményt tudnak nyújtani, de érzelmileg hideg, vagy ellenséges környezetben teljesítményük romlik, tüneteik súlyosbodnak, testi-lelki működésük összeomlik.


A korai tapasztalatok tehát az ember a bizalom fogalmával leírható, legalapvetőbb kapcsolódási módját alapozzák meg, más emberekhez, a társadalomhoz, a környezetéhez, a jövőjéhez (remény), sőt saját magához is (önbizalom), ez határozza meg a testi működését is. A bizalom emocionális és kognitív beállítódás arra, hogy a dolgok jóra fordulnak és az emberekre számítani lehet. A bízó, illetve a nem bízó emberek egész belső működése, anyagcseréje, idegrendszerének működése, gondolkodása, érzékelése, de a hormonális folyamatai is másak, a külvilág ingereire másként reagálnak. Már hogy egy inger vagy esemény stresszkeltőnek él-e meg valaki, meghatározzák a tapasztalatai, saját magáról, készségeiről és képességeiről, és társas támogatottságáról alkotott elképzelései, hogy bízik-e önmagában, másokban, az események lehetséges jó kimenetelében, így a bízni nem tudó ember fokozott stresszhatásnak van kitéve, annak minden következményével.



Megelőzés


A korai anya-gyerek kapcsolat horderejéről a felnövekvő gyermek testi-lelki egészsége szempontjából már mindenki tud, de sokak számára nem egyértelmű, hogy ez a gyakorlatban mit jelent. Gondoskodó szülők gyönyörű gyerekszobát rendeznek be babájuknak, ahol a baba egyedül alszik, a szülőkkel bébifon köti össze, anyuka nem mozdul ki a házból, a babát, ha kiviszik, babakocsiban, rokonoktól, ismerősöktől, naptól, széltől, mindentől távol tartják, nehogy megfertőződjön, nehogy megfázzon, mindent sterilizálnak. Van, aki a babát, kisgyereket ideje nagy részében tv elé ülteti, és van, hogy anya testileg jelen van ugyan, de folyamatosan telefonjával foglalkozik, nem a babára figyel…


A természeti népeknél más a helyzet, az anya a babát a hasára, hátára köti, így végzi tennivalóit otthon és a szabadban. A baba ki van téve a fényeknek, hangoknak, szagoknak, rokonoknak és ismerősöknek, miközben az édesanyjával folyamatos közvetlen testi kontaktusban van, akik soha nem hagyják sírni. Hála a kortizol szempontjából hiporeszponzív periódusnak, szorongások nélkül ismeri meg a fizikai és társas környezetet, kihasználva fiatal agya végtelen rugalmasságát és tanulékonyságát. Ez a bizalom, nyitottság, rugalmasság, az, amit az így hordozott gyereket későbbi életkorukban is alapvetően jellemzi, nemcsak a társas helyzetekre vonatkozólag, hanem fény, hang és vegyi ingerekkel szemben is.


A különféle allergiák, intoleranciákra való hajlam, labilis egészség, autoimmunitás mögött tehát jó eséllyel állhatnak korai szeparációból, a gondozás hiányosságaiból eredő sérülések, ill. az ezek hatásait felerősítő társas visszautasítások, stresszhelyzetek. Mit tehetünk később, a csecsemők védelmén túl? Az érintettek testi-lelki egészsége több sebből vérzik, miden elérhető sebet kezelgetni kell. A táplálkozás mikrotápanyag bevitele különösen fontos, ugyanis a fokozott stresszterhelés rontja az emésztési funkciókat, és ezzel a tápanyagok felszívódását. A mellékvesekéreg (ahol a stresszkezelés szempontjából legfontosabb hormonok termelődnek) működését is lehetséges különböző eljárások, vitaminok, és akár bizonyos speciális gyógynövényekkel támogatni, a gyulladáscsökkentő étrend kíméli a szervezetet, mert a stresszből fakadó gyulladás önmagában elég megterhelő, és az életmódot, napirendet érintő minden, legalább az aktuális stressz csökkentését célzó lehetőséget is jó kihasználni.


Az áteresztő beleket okozó anyagokat, intoleranciák esetén természetesen az ezeket kiváltó élelmiszereket, stb. is érdemes kihagyni a táplálkozásból, de ugyanilyen fontos a kapcsolatok egészsége is, teremtsünk családunk, munkatársaink, embertársaink számára maximálisan megértő, elfogadó légkört, ezzel egyébként pont azt a légkört is alakítjuk, amiben saját magunk is élünk.



Hivatkozások:


1) CSÁNYI V. (2003): Az emberi természet. Budapest: Vince Kiadó.

2) KÜNG, H. (1987). Existiert Gott, Deutscher Taschenbuch Verlag GmbH & Co. KG., München. 490-528.

3) LAKATOS K., GERVAI J. (2003). A korai kötődés neurobiológiai háttere. In: PLÉH CS., KOVÁCS GY., GULYÁS B.(szerk.) Kognitív idegtudomány. Osiris, Budapest. 327-339.

4) MOLNÁR P., NAGY E. (1997). A veleszületett szocialitás jelenségéről. In: HIDAS GY. (szerk.), A megtermékenyítéstől a társadalomig. Dinasztia Kiadó, Budapest, 23-298.

5) SUCHECKI, D., NELSON, D. Y., VANOERS, H., LEVINE, S. (1995). Activation and inhibition of the hypothalamic-pituitary-adrenal axis of the neonatal rat: Effets of maternal deprivaton.Psychoneuroendocrinology 20. 169-145.

6) GUNNAR, M. R., DONZELLA, B. (2002). A kortizol szint társas szabályozása a korai fejlődésben embergyerekeknél. In: KULCSÁR ZS., RÓZSA S., KÖKÖNYEI GY. (szerk.)

7) HOFER, M. (1996). A korai tárgyvesztés jellemzői és következményei. In: KULCSÁR Zs., RÓZSA S., KÖKÖNYEI GY. (szerk.) (2004). Megmagyarázhatatlan testi tünetek, Szomatizáció és funkcionális stresszbetegségek. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó. 135-154.

  • White Facebook Icon