• Eckhart Erzsébet

Muszáj mindig ennünk?

Frissítve: aug 5

Nem kell ahhoz semmiféle speciális táplálkozási irányzat követőjének lenni, hogy valaki a személyére irányuló, fogyasztásra, főként evésre, ivásra buzdító nyomást kellemetlennek érezze. Az utca, a média tele van élelmiszerek, nassolnivalók reklámjával, úton-útfélen büfék, gyorséttermek sorakoznak, de a mindennapi társas, közösségi szituációkhoz is gyakran kapcsolódik evés és ivás, ezekből csak nehézségek árán tudja az ember kivonni magát. Ha valaki bármilyen orvosi ok, vagy belső meggyőződés miatt valamiből nem szeretne enni, magyarázkodnia kell. Vendégségben is gyakran okoz feszültséget, ha valaki a felkínált ételt, italt részben vagy egészében visszautasítja. Az evést, ivást célzó nyomás sok családban a csecsemők, gyerekek etetésénél kezdődik, majd folytatódik akár a serdülő koron túl is, de sok más társas helyzetben előfordul. Az ember alapvetően társas lény, a közös étkezéseknél általában burkoltan az egymáshoz való viszonyulás is megjelenik, ha ilyen helyzetekben rendszeresen feszültségek lépnek fel, a kontroll, vagy dominancia kérdései is felmerülnek.  


Muszáj mindig, mindenütt ennünk?

Az evés a túlélés közvetlen, alapvető feltétele, szokásrendszere alapvetően társas közegbe beágyazódva, attól elválaszthatatlanul alakul ki. Kicsi babák, gyerekek közvetlen életben maradása attól függ, hogy szüleik (vagy másvalaki) eteti-e őket. A késői öregkorra a szerepek felcserélődnek, magatehetetlen öregek addig maradnak életben, amíg még etetik őket.  Na, még ezt az egy falatot…” „A papáért, a mamáért…”: sok, egyébként is szorongásra hajlamos szülőt ősi rettegés fog el, ha úgy gondolja, nem eszik eleget a gyereke, akkor is, ha az láthatóan jól, vagy akár már túltáplált. Itt a racionális gondolkodásnak gyakran nyoma sincs, a kis gyermekek evésre való kényszerítésének egy oka a szorongás az életben maradásukért, a háttérben elképzelhetők előző generációk által feldolgozatlan traumák, háborús helyzeteknek vagy mélyszegénységnek való kitettség, ami akkor valóban éhhalállal fenyegetett. Uzsonnára, kiránduláshoz, stb., óriási csomag élelmiszerrel küldik el a gyerekeket, mindig aggódva, hogy nem éheznek-e meg. Később, nagyobb, vagy felnőtt gyerekek esetén, miután a szülők nem titkolják, hogy az étel vásárlása, elkészítése részükről anyagi áldozatokkal járt, ill. fáradságos volt, azért próbálják az ételt megenni, mert kidobása a szülők áldozatára való tekintet hiányát is jelentené, és bűntudattal járna. Mindez nem jelenti azt, hogy az érintett szülők ne akarnák gyereküknek a legjobbat, vagy szándékosan manipulálnák őket. Csupán arról van szó, hogy egy, az ínség idején túlélést javító szülői stratégia rögzült, és hátránnyá változott a gyorsan, 1-2 generáció alatt teljesen megváltozott világban.


A szülői szerep rugalmatlansága megnyilvánulhat az etetés területén is, pl. erőszakosságban vagy engedékenységben, mindkét esetben a gyerek szükségleteit hagyják figyelmen kívül. Előbbi esetben a gyerek az étel visszautasításával dacol, utóbbi esetben a gyerek extrém válogatóssá válhat, így előfordulhat, hogy egy gyerekek kizárólag édességen és sült krumplin él, persze táplálkozásának minden egészségügyi kockázatát, terhét viselve. Egy másik ember életfeltételeinek biztosítása (szülőszerep) étellel való ellátással gondoskodást, közvetlen túléléséhez való hozzájárulást is jelent, de a felette gyakorolt kontrollal, dominanciával is járhat, ezekben az esetekben a közös étkezések családon belül, de tágabb körben is rejtett konfliktusok színterévé válhatnak. Felnőtt korú (fiú) gyerek új családjában okozhat konfliktusokat, ha az anya konyhaművészetével próbálja fiát magánál tartani, vagy visszacsábítani, az újdonsült feleséget a konyhában próbálja kiütni a nyeregből. Sok családban a meleg érzelmi kommunikáció hiányát pótolja az etetés, ill. az odafordulás, törődés egyetlen megnyilvánulását jelenti, a szülők a gyerek minden negatív rezdülését (unalom, csalódás, fájdalom, fáradtság) etetéssel, vagy édesség felkínálásával próbálják elmulasztani. Ez sajnos egy generációról generációra átadódó minta tud lenni, a gyerekek nem tanulják meg kifejezni és értelmezni saját, ill. mások érzéseit, frusztráló helyzetekben, vagy unalom esetén felnőttként is ételhez nyúlnak (esetleg az italhoz is), gyakran válnak túlsúlyossá és beteggé.  Anorexiások étel megtagadása gyakran a számukra egyetlen járhatónak tűnő út, hogy a serdülő önállósodási, leválási igényeiket megéljék a szülők birtokló, fojtó gondoskodásával szemben. Ilyen családokra jellemző a látszólagos harmónia mögé bújtatott konfliktus a szülők között, vagy versengés, hogy ki hozza a nagyobb áldozatot a családért, és ahelyett, hogy a gyermek valós igényivel törődnének, saját helyzetük védelmére használják őt. [1]



Vendégségben


Az evés kényszere vendégségben a legkellemetlenebb: A vendéglátó nagy mennyiségű étellel készül, nassolnivalók hegyeivel. Az etetés a gondoskodás kifejeződése, visszautasítani udvariatlanság. A felkínált ételt elfogadni a bizalom kifejezése, de lehet az alárendelődésé is, szólhat a kontrollról, dominanciáról, lehet játszma is… Természetesen nem mindig, minden kínálás, meghívás valamilyen játszma része, sőt.  A másik odafigyelő, szeretetteli megvendégelése gyakran az őszinte szeretet, tisztelet kifejeződése, az együtt evés nagy összekötő erő, közös élmény családon belül és más helyzetekben is, munkatársak vagy üzletfelek kötetlen egymásra hangolódását teszi lehetővé.  Problémák adódnak viszont, ha valaki pl. paleolit jellegű táplálkozást folytat, és a szeretetteljes vendéglátás ellenére számára fogyaszthatatlan ételekkel van tele az asztal. Szerencsére gyakran található jobb vagy rosszabb kompromisszumot képviselő étel is az asztalon, a legsúlyosabb bajok így általában elkerülhetőek. Nehéz a lavírozás, részben az étellel kínáláshoz kapcsolódó, elfogadását vagy elutasítását is magába foglaló kapcsolati dimenzió miatt, ami könnyen sértődéshez vezet. Sajnos Magyarországon még nincs elterjedve az a fajta tolerancia, nyitottság, ami sok más helyen természetes: Európa nyugatabbik részén egy asztaltársaságban garantáltan ül valaki, aki vagy vegetáriánus, akár vallási akár egészségügyi okokból, aki zsidó, mohamedán, vagy hindu, és nem eszik meg mindent, amit elé raknak. Ott természetes, hogy a vendéglátó, ha valamelyik vendége feltételezhetően nem eszik meg minden szokásos ételt, rákérdez, majd olyasmit is tesz az asztalra, amit vendége elvei megszegése nélkül el tud fogyasztani, függetlenül attól, hogy saját maga hogyan vélekedik ezekről az elvekről, szokásokról, vagy azok egészségre gyakorolt hatásairól. Ez a viselkedés a másik ember iránti tiszteletéből adódik. Sajnos, ha tudatosan táplálkozunk, kellemetlen helyzetekbe futhatunk bele, nem ritka, hogy gúnyos megjegyzésekkel, csábítással, rábeszéléssel vagy egyéb módon próbálnak minket rábírni arra, hogy együnk meg valamit, amit valójában nem szeretnénk, vagy gyerekeinket buzdítják arra, hogy elvárásainknak, elképzeléseinknek ellentmondva csábuljanak el, kezdjenek kunyerálni, vagy szolgálják ki magukat a hátunk mögött. „Nézd, ilyen vékony a tésztája,….” vagy: „Nem igaz, hogy pont ettől lesz bajod…”, sőt: „Szegény gyereknek nem igaz, hogy nem lehet gyerekkora”.  Az ilyen viselkedés egyértelműen erőszak, tiszteletlenség a vendéggel szemben, aki ez után eldöntheti, hogy udvarias szeretne-e maradni, vagy visszavágni. A vendéglátó esetleges súlyfölöslegére utalni, vagy testi vagy pszichés betegségére, esetleg az elmaradt gyermekáldásra színvonaltalan volna, sértődéshez vezet, az egyébként nagyon értékes emberi kapcsolat rovására menne, marad tehát az udvarias a hallgatás.


Hasonló problémák merülnek fel az alkoholos italokkal való kínálás esetén. Társadalmunkban gyakori, hogy az alkoholt visszautasító vendéget újra meg újra buzdítják, hogy igyon, vagy igyon többet. Gyakran hallani embereket kérkedni elfogyasztott alkoholmennyiségekkel… Az informális üzleti kapcsolatépítés, megállapodások manapság legalább olyan gyakran köttetnek italozás közben, mint a középkorban2, az „győz”, aki több szeszt tud elfogyasztani úgy, hogy közben uralni is tudja a helyzetet. Az alkoholtolerancia ezért a rátermettség, férfiasság egyik megnyilvánulásává vált, arra is alkalmas, hogy a hagyományos, patriarchális társadalomban az idősebb, tapasztaltabb dominanciáját tovább őrizze a talán már erősebb, de az alkoholt kevésbé tűrő felett. Patriarchálisabb családokban előfordul, hogy a leválni, önállósodni képes fiúgyermeket kínálja az apa szesszel, ez látszólag a felnőttként való elfogadását jelenti, de ellenkező hatása van: Mivel a fiú kevésbé bírja a szeszt, „kiderül” az apáról, hogy mégiscsak ő az „igazi férfi”, az úr a háznál. Az alkohol súlyosan személyiség-, és akaratromboló hatású, a felnövekvő fiúgyermek, ha rákap, jó eséllyel adja föl saját elképzeléseit, és hagyja inkább apjánál az irányítást. Alkohollal általában a domináns fél kínálja a kevéssel alatta lévőt, gyakran azt, akitől előbb-utóbb a hatalmát félti majd (pl. főnök a beosztottját). Ezeknek a helyzeteknek a bonyolultságát az adja, hogy ez egyszerre jelent megtisztelő összehaverkodást az alárendeltebb számára, miközben a kontroll alatt tartását is szolgálja, az együtt italozás visszautasítása viszont problémás, vagy akár elfogadhatatlan.



Lázadás


Amióta az ember a Földön élt, mindig futnia kellett az étele után, kőbaltával, íjjal, és ha nem sikerült leteríteni, megszerezni, éhen halt. Ez a szituáció a legutóbbi évtizedekben változott meg, méghozzá gyökeresen. Az ember az ételéhez képest üldözőből üldözötté vált, az élelmiszereket illetően túlkínálat van, és a túltápláltságból adódó civilizációs betegségek több halálos áldozatot szednek, mint az éhínségek, bár, szégyen, gyalázat, ilyen is van. Az ezzel kapcsolatos etikai kérdésekbe most nem mennék bele, bár meggyőződésem, hogy a testi és lelki egészségnek a táplálkozáson és életmódon túl lokális és globális kapcsolati feltételei is vannak (“Éhínség nem azért van a Földön, mert képtelenek lennénk jóllakatni a szegényeket, hanem azért, mert képtelenek vagyunk jóllakatni a gazdagokat.” – Teréz anyának tulajdonított mondat).


Ma a tartós életminőség kulcsa, hogy tudunk-e nemet mondani az utunkat folyamatosan keresztező, ránk erőltetett, vagy látványukkal, illatukkal csábító ételeknek.  Ezek nem csak azért, ill. akkor egészségtelenek, ha összetevőik között egészségre ártalmas anyagok vannak, hanem akkor is, ha „csak” túlzott mennyiségben, vagy túl sűrűn fogyasztjuk őket, mert ízletesek, kívánatosak. Társas helyzetek sora is hozhat minket olyan helyzetbe, hogy elvárásoknak felelünk meg egy étel megevésével, vagy olyan helyen, helyzetben vagyunk, hogy ételek látványának, illatának vagyunk tartósabban kitéve, és nehezen tudunk ellenállni (ez egyszer-egyszer nem gond, de hosszabb ünnepek már okozhatnak problémát, főleg, ha valaki pl. krónikus anyagcsere betegségből van kilábalóban). A tartós egészség kulcsa ezért a fegyelem, a társas elvárásoknak, a barátok, ismerősök, rokonok általi nyomásgyakorlásnak és a kísértésnek való ellenállás, ami nem mindig egyszerű. Vigasztaló, hogy egyre többen vagyunk, és lesz egy pont, ahol elérjük a „kritikus tömeget”, és nem nekünk kell majd magyarázkodni azért, mert egészségesek szeretnénk maradni. Sőt, talán az az idő is eljön, hogy azoknak, akik vigyáznak egészségükre, nem kell majd finanszírozni azoknak az embereknek a gyógykezelését és ápolását, akik könnyelműen veszélyeztetik magukat, milliárdos költségeket okozva a társadalombiztosításnak.



Hivatkozások:


1)Túry Ferenc, Szabó Pál (2000): A táplálkozási magatartás zavarai: anorexia nervosa és bulimia nervosa, Medicina Kiadó, Budapest, 179. old.

2)http://www.diagnozis.hu/az_uzleti_elet_minden_teruleten_fokozodik_az_alkoholfogyasztasra_keszteto_nyomas__/

  • White Facebook Icon