Mi a hisztamin?

A hisztamin egy szöveti hormon, szélesen szerteágazó hatásokkal, kapcsolatokkal. Sokféle fontos, jótékony szerepe van. Ugyanakkor, biológiai ill. pszichológiai egyensúlyvesztés esetén komoly testi és pszichés tüneteket tud okozni. A hisztamin túlzott termelődése, lebontásának nehézségei, illetve a lebontásához szükséges mikrotápanyagok hiánya áll mindenfajta allergiás, gyulladásos jelenség, ill. a szorongás összes testi tünetének hátterében.

A hisztamin forrásai

  • Hisztamin keletkezik a baktériumok által lefolytatott bomlási folyamatok, pl. az erjedés során. Friss ételek, húsok hisztamin tartalma a tárolás során rohamosan nő.
  • Hisztamint termel nagy mennyiségben a bélflóra is, amikor bizonyos baktériumok telepednek meg a bélrendszerben.
  • Hisztamint szabadítanak fel a szervezetben stressz esetén, főleg alacsonyabb kortizol szint mellett, masztociták, bazofil fehérvérsejtek, limfociták, neuronok és a gyomornyálkahártya sejtjei. Ennek jelentős szerepe van az emésztő-, az ideg- és az immunrendszer működése szempontjából is.

masztocita

A masztociták jellegzetessége, hogy a citoplazmájában található nagyméretű hólyagok hisztamint és heparint tartalmaznak. A sejten kívüli térben kollagén rostok láthatóak.

Hisztamin intoleranciával küzd?

„Funkcionális táplálkozás és életmód terápia” című Május 4-i előadásunkon a funkcionális táplálkozás alapjait, és többek között a hisztamin intolerancia háttértényezőit mutatjuk be.  Bemutatjuk a kiutakat is, hogy hogyan tudja valaki az életmód rendezésével és a megfelelő táplálkozás segítségével tünetmentessé tenni az életét.

A hisztamin bontása

A hisztamin bontása: A hisztamint bontja a diaminoxidáz (DAO) enzim és, a metiltranszferáz enzim általi metilálás után, a monoamidoxidáz (MAO) enzim.

A DAO enzim rezet tartalmaz, főleg a vékonybél, máj és fehérvérsejtekben található, a placenta nagy mennyiségben termeli. Kofaktorai a 6-hidroxidopa és a piridoxálfoszfát (B6-vitamin), és a C-vitamin.

A hisztamin nagy részét, elsősorban a központi idegrendszerben a metiltranszferáz enzim bontja. Alulmetiláltság esetén nem áll kellő mennyiségű S-adenozil metionin (SAM) rendelkezésre, ez is okozhatja a hisztamin vérben történő felszaporodását. Az alulmetiláltság hátterében állhatnak mikrotápanyaghiányok is, mint pl. a magnézium hiányán túl, az emésztőrendszer pl. stressz miatti érintettségéből kifolyólag kialakult B12-vitamin hiány.

hisztamin receptor

Hisztamin csatlakozik a hisztamin receptorhoz.

A hisztamin pozitív hatásai

A hisztamint tartalmazó ételek egy része kifejezetten magas mikrotápanyagtartalmú, ezen kívül az étrendből bevitt hisztamin a gyomorsav szintet is növeli, ami fontos a fehérje emésztése, az egyébként hisztamint termelő patogén baktériumok elpusztítása, és a B12 vitamin felszívódásának szempontjából is, de az ételekben található mikrotápanyagok kiszabadítása a növényi, állati sejtekből is csak magasabb gyomorsav mellett valósul meg. Nem véletlenül tartoznak a hisztamint tartalmazó ételek az egyébként legkedveltebb csemegék közé, ld. pl. mediterrán ételek (Érett sajtok, paradicsom, érlelt sonka, vörösbor).

Egyéb pozitív hatások:

  • Segíti a gyomorsav termelődését, ezzel a gyomor működését és az emésztést
  • Tágítja az ereket, csökkenti a vérnyomást
  • Szabályoza az alvás-ébrenlét ciklusát, éberré tesz
  • Kontrolálja az étvágyat, csökkenti a testsúlyt
  • Javítja a tanulási készséget és a memóriát, növeli az intelligenciát
  • Szabályozza a sejtdifferenciálódást és növekedést
  • Szabályozza a neuroendokrin- és az immunrendszert
  • Gyorsítja a sebgyógyulást

A hisztamin negatív hatásai

A hisztamin árnyoldalai akkor mutatkoznak meg, ha a bevitt és megtermelt hisztamin összességében lényegesen meghaladja a DAO ill. metiltranszferáz enzimek hisztaminbontó kapacitását.

További negatív hatásai, hogy fokozza a simaizomszövetek görcskészségét (gyomor- bélrendszer, tüdő, méh), tágítja az ereket (pirosodás, viszketés, ödéma, vérnyomásesés) és növeli az érfalak áteresztő képességét.

A hisztamin metabolizmushoz kapcsolódóan létrejövő tünetképződés formái nem minden esetben különíthetőek el tisztán egymástól, ezek alapján beszélünk egyes esetekben hisztamin intoleranciáról vagy masztocita aktivációs szindrómáról (MCAS) / masztocitózisról. Mind a tüneteket tekintve, az okokat tekintve nagy az átfedés a három probléma esetén és így a tünetmentességhez vezető út is hasonló.

Hisztamin pozitív és negatív hatásai

Forduljon szakembereinkhez!

A hisztamin intolerancia tünetei enyhíthetőek, sőt általában elmulaszthatóak. A valódi megoldást az emésztőrendszer regenerációja, az immunrendszer egyensúlyának a helyreállítása, és a zavar hátterében álló mikrotápanyag hiányok megszüntetése jelenti.

Mindezeket személyre szabott táplálkozási, életmód- és táplálék kiegészítési protokollok alkalmazásával lehet elérni.

Ha segítséget szeretne, forduljon szakembereinkhez.

Eseményeink

Rendszeresen szervezünk rendezvényeket, workshopokat, csoportos konzultációkat, melyek szintén segíthetnek a krónikus betegségekben szenvedők számára. A következő eseményeink itt tekinthetők meg: Események

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre a frissített információkhoz.


Az itt leírt információk nem helyettesítik az orvosi diagnózist, és nem is jelentenek útmutatást semmiféle betegség kezelésére.

A fenti leírás szerzői jogvédelem alatt áll, az azzal kapcsolatos jogok gyakorlására kizárólag a HealWays Kft. jogosult. A szöveg felhasználása és másolása csak a HealWays Kft. előzetes írásbeli hozzájárulásával engedélyezett.

Megosztás